Vona Gábor Magyar Péternek: „A választási részvétel erkölcsi kötelesség!”
A Második Reformkor elnöke nyílt levélben szólította fel Magyar Pétert a választáson való részvételre.
Új média- és hírközlési hatóságot alakíthat ki az Országos Rádió és Televízió Testületből, illetve a Nemzeti Hírközlési Hatóságból kormányra lépése után a Fidesz.
A hatóság nemcsak a frekvenciával rendelkező médiumokkal foglalkozna, hanem jogkörét kiterjesztenék az internetes tartalomszolgáltatásra is. A létrejövő csúcsszerv vezetésére Szalai Annamária, a médiahatóság fideszes delegáltja a legnagyobb esélyes a stop.hu információi szerint.
Két lehetőség is szóba jöhet: vagy teljesen megszüntetnék a pártdelegált rendszert, és csak a szakmai szervezet küldötteiből állna az új szuperhatóság, a másik elképzelés szerint delegáltjaik révén a pártoknak is hagynak beleszólást az ügyekbe. A szervezetek összevonása esetén jelentős végkielégítés nélkül elküldhetnék a Nemzeti Hírközlési Hatóság 2013. december 31-éig kinevezett elnökét, Rozgonyi Krisztinát.